Imádom Magyarországot. Imádom, hogy itt születtem és ide köt szinte az összes baráti kapcsolatom. Imádom a magyar nyelvet a maga bőségével, választékosságával, hangzásával. Imádom, hogy a magyar lányok tényleg világszépek és elég fél évet távol töltened otthonról, máris úgy érezheted magad, mint a földi paradicsomban. Imádom, hogy Magyarországon vannak rendes évszakok, nem csak az ősz árnyalatai. Imádok Magyarországon fázni és imádok otthon megsülni. Imádom, hogy egy jó gulyás leves a világ bármely pontján összehozza az embereket. Imádom, hogy mi találtuk fel a Túró Rudit és imádom, hogy hiába viszem bárhova külföldieknek ajándékba, mindig megmarad nekem. Imádom, hogy vannak hegyeink, folyóink, van Alföldünk és Hortobágyunk, Duna-kanyarunk és Sziget-közünk.

De a legjobban Budapestet imádom. Imádom, hogy Kelet-Európa szívében egy nem túl nagy főváros olyan kultúrális szinten van sok szempontból, mint a legtöbb nyugat-európai. Imádom, hogy a világ minden pontján biztos találkozom olyan emberrel, aki volt már Szigeten. Imádom, hogy két oldala van a városnak. Imádom, hogy nincs két egyforma ház az egész városban. Imádom a villamosokat, a régit is, az újabbat is, a legújabbat is. Imádom, hogy Kelet-Európában nincs mindenkinek akár három metrója sem. Imádom, hogy mindegy, milyen zenét szeretsz, biztos, hogy meg tudod találni egy budapesti hétvégében. Imádom, hogy valószínűleg több romkocsma van nálunk, mint Nyugat-Európában összesen. Imádom, hogy olyan sulikba járhatsz, ahonnan tényleg csak rajtad múlik, hogy mi lesz belőled. Imádom, hogy itt fel lehet nőni a nagyvárosok előnyeit élvezve anélkül, hogy a lelked elveszne valahol útközben.

Ugyanakkor utálom is Magyarországot. Utálom, hogy nem tudok végigolvasni egy újságot sírva-nevetés nélkül. Utálom, hogy több, mint 20 évvel a rendszerváltás után Magyarország még mindig úgy viselkedik, mint egy pisis óvodás. Utálom, hogy képtelenek vagyunk kicsit nyugatra nézni és ellesni a hasznos dolgokat. Utálom, hogy nem tudok jó lelkiismerettel elmenni szavazni, mert nincs Magyarországon egyetlen egy olyan párt vagy politikus sem, akinek a neve mellé büszkén írhatnám az enyémet. Utálom, hogy Budapesten félned kell az utcán, ha valamiben különbözöl a többségtől. És a legjobban azt utálom, hogy 21 évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, mit is jelent magyarnak lenni. Magyarnak lenni nem több és nem kevesebb, mint hogy bárhová is mész a világban, a szíved mindig Magyarországra fog húzni.

Itt is elmúlt március 15-e és az idei volt az első év az elmúlt 21-ből, amikor tényleg tudtam, miért vagyok büszke a hazámra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.