Krónika
2009.10.26. 17:04
Nem tudom, ti írtatok-e már valaha rendszeres webnaplót, de azt hiszem elég jól mutatja a feladatra való alkalmatlanságomat, hogy minden bejegyzést egy bocsánatkéréssel kell kezdjek. Nem véletlenül nem írok gyakrabban, de nem is azért, mert nem akarok. Egyszerűen írásban átadni a benyomásaimat nem könnyű és egyelőre elég végletesre sikerültek a posztjaim, azaz vagy az jött le, hogy gyakorlatilag koldusbotra jutottam vagy pedig, hogy színtiszta keleti kényelem az életem. Most mindenki megnyugodhat, egyik sem igaz.
Munka téren nem vagyok sokkal előrébb, mint 1,5 hete. A camdeni klub még mindig nem nyitott ki, viszont eléggé megbízom a magyar srácban, aki az új tulaj, szóval inkább az a kérdés, hogy neki sikerül-e újraindítani a helyet, mert ha igen, akkor nekem is lesz munkám. A labor-munka miatt találkoztam a projektet vezető nővel, akit szerintem sikerült meggyőznöm, hogy alkalmazzon, de az sem ilyen egyszerű, mert egyrészt muszáj rendes pályázatként kiírnia a pozíciót, másrészt nekem meg rövidtávon be kéne szereznem egy animal license nevű dolgot, amire a kurzusok viszont februárig tele vannak, azaz valakinek fentről kéne most megrángatni a szálakat.
Öröm volt viszont az ürömben, hogy a hétvégén itt volt a családom látogatóban. Péntek-szombat napközben együtt városnéztünk, komolyan mondom több dolgot láttam ez alatt a két nap alatt Londonból, mint az elmúlt 2 hónapban és ez tök jó volt. Az idősebbik tesóm beköltözött hozzánk a Villasba erre a három éjszakára és őszintén szólva tök jó volt kicsit megint együtt szórakozni, meg azt hiszem ő is jól érezte magát. Összességében tök jó volt újra látni őket és már várom a karácsonyt, hogy hazamehessek, de arra is rá kellett jönnöm, hogy az itteni életritmusom meg -módom nem kompatibilis hosszútávon az otthoni életemmel.
Most viszont hétfő van, új hét, én pedig eldöntöttem, hogy a kezembe veszem a dolgokat. Reggel elmentem futással egybekötött bevásárlásra, aztán délután végre rászántam magam egy hajvágásra. Harlesden, mint már említettem nagyrészt színes negyed és az afrikaiakról tudni kell, hogy nagyon sokat járnak fodrászhoz, a nők közt nem ritka, hogy minden nap elmennek beállíttatni a hajukat. Viszont hiába fodrászat minden harmadik kirakat, férfi, vagy legalább is unisex, nem afro hajstúdiót találni elég nehéz. Én végül egy jamaikai forászat mellett döntöttem, ahol egy óra alatt én voltam az egyetlen fehér bőrű vendég és az összes haj-magazinban 95%-ban afro frizurák voltak, ráadásul rá kellett jönnöm, hogy az igazi jamaikai fiatalok egyszerűen nem angolul beszélnek. A fodrász srác minden mondatát háromszor elismételte, mire elkezdtem megérteni, amikor egymással beszéltek abból pedig egy szerencsétlen szót sem sikerült elcsípnem. Összességében azért elégedett vagyok a formával, ahogy levágta és miután itthon megmostam és újra beállítottam már kifejezetten jó üzletnek tűnt az a tíz font. Kompromittáló fotók oldalt.
Holnap attól tartok még sportolni is elmegyek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
