Roll the dice
2009.10.14. 21:54
Bocsánatkéréssel tartozom. A múlt heti bejegyzésem óta nem írtam, pedig nagyon sok dolog történt, többek közt ezért sem, plusz nem akartam elkiabálni a dolgokat. Még mindig elkiabálható állapotban vannak, de most már tartozom ezzel.
Miután leírtam a vívódásaimat nektek, írtam egy emailt a tavalyi TDK témavezetőmnek illetve az egyik lánynak, aki ott dolgozott, de most már Londonban orvos egy ideje. Neveket direkt nem írok, mivel ismerhetitek őket. Egyrészt ki akartam kérni az ő véleményüket is, másrészt pedig a healthcare munkához kell két referance és náluk tökéletesebbet kívánni sem tudnék. A lány (doktornő, elnézést:) fél állasban dolgozik most klinkusként, másik félben pedig kutató a University Colalge London Institute of Neurology-nál és az utóbbi helyen, mint kiderült, lenne hely még egy medikus kéznek. A munka elég ideális, csak hétfő-kedd-szerda minden héten, bár akkor éjszakázás meg minden, és önmagában kétszer annyit fizet, mint a bar work. Ma találkoztam a lánnyal, nevezzük Dórinak, és körbevezetett a laborban, meg elmondta, hogy mit is csinálnak, aztán pedig segíthettem is neki egy kicsit szeletelni a malac-agyakat. A héten találkozom a főnökkel is és ha sikerült fundingot kerítenie a fizetésem mögé, nekem pedig sikerül meggyőznöm, hogy rám van szüksége, akkor rövid időn belül elkezdhetném.
Következő nap, csütörtökön felhívott egy magyar srác, aki véletlenül elolvasta a dj rezumémat, amit az egyik camdeni (!!!) dj-bárnak küldtem. Találkoztam vele pénteken, egy nagyon szimpatikus, fiatal magyar srác, aki már 1,5 éve itt pörög a londoni partiszervezésben és ezen a pénteken nyitnak ki újra egy helyet Camden közepén és elvileg én lehetnék a rezidens dj-jük. A klub régen r'n'b-hip-hop profilú volt és elég jól ment (pár hete állítólag Samuel L. Jackson partizott ott), most viszont kis profil-váltást szeretnének electrosabb meg dubsteppesebb írányba. A munka a péntek-szombat mellett legalább két hétközbeni estét jelentene és a nagy vonalakon kívül szabad kezem lenne a stílus-formálásban.
A helyzet az, hogy egy héttel ezelőtt nagyon elkeseredett voltam, most pedig a legjobb forgatókönyv egyenlő az álom-forgatókönyvvel és nem is olyan valószínűtlen, hogy valóra válik. Egy hete alig merek levegőt venni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2009.10.15. 03:30:04
A vegen mindig osszejonnek a dolgok, ha nem vagy gyenge es tudsz kuzdeni.
sandoraranka 2009.10.15. 10:22:01
Ez még jobb is mint gondoltam.Puszi