SORRY: Csak most vettem észre, hogy ez a post 2 hete vázlatban van, ennek fényében olvassátok. Tényleg bocs.

Azért jó, ha kikerülsz a komfort-zónádból, mert sokkal valóságosabban és testközelibben éled meg a körülötted történő dolgokat. Én az elmúlt három hónapban olyan dolgokat láttam, amiket valószínűleg soha nem fogok elfelejteni.

Tegnap elment Vytas. Ő az a litván csávó, aki most 31 asszem, már nyolc éve kijött Londonba, mielőtt elkezdte volna az egyetemet, és azóta itt dolgozik pincérként. Van itt egy ausztrál barátnőja, Shona, mindkettőjüket nagyon bírom, tényleg jó barátaim. A történet szépséghibája, illetve drámája, hogy Vytasnak azonban Litvániában van egy felesége meg egy gyereke. Na erre varrjatok gombot. Nem tudok további részleteket, érthető módon nem erőltettem soha ezt az elég érzékeny témát, nem tudom mióta van családja, mennyi idős a gyereke, mikor látta őket, mióta vannak együtt a Shonával. Nem is ez a lényeg most, hanem hogy próbáljátok elképzelni ezt a szituációt. Milyen lehet ez neki, hogy x idő után végre meghozta azt a morálisan mindenképp helyes, ennek ellenére valószínűleg elképzelhetetlenül nehéz döntést, hogy hazamegy a családjához? Vagy milyen lehet Shonának, aki egész idő alatt tudta ezeket a dolgokat és neki alapból is a gonosz szerep jutott, mégis e felett eddig mindenki szemet hunyt, most pedig itt áll a pasija nélkül viszont egy jó adag lelkifurdalással?

Nem hiszem, hogy el tudjátok képzelni, én sem tudom. Ezt csak egy kis betekintésnek szántam, hogy milyen is lehet a valóság egyes embereknek, akik alapvetően annyira nem különböznek tőled vagy tőlem. Ijesztő, nem?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.