Heima
2010.01.01. 23:32
Három hónap izoláció és relatív magány után karácsony előtt végre hazarepültem. A reptéren ott várt a családom és a legjobb barátaim, akikkel talán kicsit áruló módon, de rögtön onnan elmentünk egy kocsmába dumálni. Három hónap nem olyan nagy idő, hogy bárki teljesen megváltozzon, viszont ahhoz elég sok, hogy olyan dolgok történjenek, amiket tényleg jobb élőben elmesélni. Nagyon jó volt végre megint velük lenni, még akkor is, ha időről időre majdnem leléptem egy-egy szokatlan irányból jövő kocsi elé.
Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára tényleg ilyen boldog karácsonykor. Azt hiszem tényleg nem is kaphattam volna nagyobb ajándékot, mint hogy együtt tölthettem ezt a három napot a családommal. Jó volt megint a saját ágyamban aludni, reggel későn kelni, vagy (nem utolsó sorban) egy kajával teli hűtőt kinyitni. És három hónap egyedülét után az ember megtanulja megélni és értékelni azokat az együtt töltött pillanatokat, amik felett régebben csak hétköznapilag átsiklott. Nem akarok túl szentimentálisnak hatni, tudjátok, hogy nem is vagyok az az alkat, de ezekre a pillanatokra lesz a legjobb emlékezni.
26-ától viszont nem volt megállás, itt volt egy város tele régebbinél régebbi ismerősökkel, akikkel találkozni akartam. Ez így elmondva lehet kicsit úgy hangzik, mintha valamilyen kötelesség lenne, pedig egyáltalán nem az. Azon felül, hogy persze hiányoznak az ember barátai, engem nagyon zavar, hogy elég egyoldalú a hazafelé irányuló kommunikációm. Akármikor otthonról beszélek valakivel, 80%-ban legalább arról van szó, hogy milyen itt kint, én pedig így lemaradok csomó dologról, amiről nem szeretnék. Erről a blogról meg ne is beszéljünk, de ha most megszántatok, akkor várom a rendszeres pletyka-updatet kommentekben.
Nem tudom, ez mennyire jött át, de én az elmúlt egy hétben kb. feleannyit buliztam, mint az az előtti 3 hónapban összesen, szóval tényleg kicsit úgy hatott, mintha kivettem volna valamilyen képzeletbeli szabit. A tesóm végre 18 éves lett, remélem ő is legalább annyira élvezte azt a napot, mint én anno. Valószínűleg, illetve remélem, hogy az elmúlt egy hétben legalább egy buliban sikerül összefutnom ennek a blognak a legtöbb olvasójával és ezúton is szeretném megköszönni, hogy tényleg így megszépítettétek az otthonlétemet, valamint szeretném mostmár hivatalosan is felajánlani a lehetőséget, hogy bárki, aki legalább is a felebarátomnak érzi magát és van egy kis pénze meg ideje bulizni, nyugodtan vegyen egy jegyet Londonba, lesz hol laknia és lesz mit csinálnia.
Igazság szerint az elmúlt 2 napban olyan érzésem volt, amilyen nagyon régen nem. Még kisgyerekként a vasárnapi ebédet rendszeresen nagymamámnál töltöttük, és utána valami vasárnap délutáni sorozatot nézve mindig volt egy sajgó görcs a gyomromban a másnapi suli árnyékától, ami ott magasodott fölénk. Aztán persze hétfőn tök jó volt megint találkozni a haverjaimmal, és a sulit se utáltam többnyire, de ez a megállíthatatlan közeledés sok nyomott hangulatú vasárnapot okozott. Pontosan így voltam ezzel a Londonnal, csak talán még kicsit jobban fájt, hogy ez egy önként vállalt dolog nekem. Most viszont, hogy már vagy 2 órája visszaértem, megint jó, szeretek itt lakni, bírom az itt lévő embereket, és amúgy is. Kalandozni jöttem, nem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Siegler 2010.01.02. 11:22:51
Mámorka · mamorka.blog.hu 2010.01.12. 21:30:37
szóval ez most jutott eszembe a címedről.
a blogodat meg - bevallom - már rég néztem, de ma feltűnt, hogy nem vagy rajta Csabi búcsúbulilistáján és idejöttem megnézni, hogy már visszamentél-e. mer' eddig vhogy nem jött le, hogy már nem vagy itt.. enyhe fáziskéséssel működöm:D
nah... mindenesetre jó lett vna már látni kicsit, de akkor majd jövőre:) sok sikert az új melódhoz és vigyázz magadra!!
puszi
Julcsi